Csütörtök, már csak 5-öt alszom

Édes drágám!

Ma van az első nyári forróság, és épp ma toppantak be Tiborék, amikor másodszor mentem volna úszni. De majd holnap pótolom, nagyon jó volt velük, sokat nevettünk, és elmentünk ebédelni egy új kocsmába a Bécs felé vezető úton. Most hoztak haza, és sokszor csókolnak. Nekik kicsit megcsúszott a házuk, újra kell csatornázni és padlózni. Sose tudom, melyik a kettő közül...
Édesem, már nagyon unom ezt a Szigligetet. De csak azért, mert nem vagy itt velem, már lélegzeni se tudok nélküled. És még panaszkodom is, pedig a nehezét te vetted magadra. Isten tudja, hogy bírod. Én bizony összecsukódtam a végén, és épp utolsó percben vetted át a stafétát.
Holnap beszélünk telefonon. I. (…) sürgönyzött, hogy nagyon vár valamit, nem tudom, mit, de ha valami anekdotát, akkor megölöm. Miért hogy mindenki pont ezt kéri tőlem? És nem én sértődöm meg, hanem ők? Hívd föl és mondd meg neki, hogy elvesztettem a humoromat.
Nagyon-nagyon-nagyon!!

Mindig rád gondolok
István