A Nemzeti Színházban Major Tamás rendezésében megkezdték Örkény István Kulcskeresők című komédiájának próbáit. Alig egy esztendeje a szolnoki Szigligeti Színházban volt az ősbemutatója, s a kritikák már akkoriban úgy üdvözölték, mint olyan új, jellegzetesen örkényi groteszk komédiát, amely – ha kisebb földrajzi pályán is – szintén nagy utat fog bejárni.
– A Szolnoki Városi Tanács felkérésére írtam meg a Kulcskeresőket – mondja Örkény István. – Székely Gábor rendezte színpadra, és még most is műsoron van. Túl az ötvenedik előadáson, a színház tájolni jár vele. Szolnokon nézte meg az előadást Marton Endre, a Nemzeti Színház igazgatója, akinek nagyon tetszett a darab, de nyomban megjegyezte, hogy mintha valamiféle légüres tér lenne az első és a második rész között. Ezt egyébként a kritikusok is szóvá tették. Marton Endre ezután elkérte a Kulcskeresők-et a Nemzeti Színház számára, és én a nyarat arra használtam fel, hogy átdolgozzam. Az első résznek mintegy kétharmadát átírtam, úgy érzem, most szervesebb, feszesebb lett, ezáltal zártabb és igazabb. Kíváncsian várom hát a budapesti bemutatót, már azért is, mert először van alkalmam együtt dolgozni Major Tamással.
– Közben mintegy pihenésképpen prózát ír. Rózsakiállítás című kisregénye rövidesen megjelenik az Új Írás-ban.
– A drámaírás sok külső, belső, de elsősorban belső zaklatottsággal jár. Nem is tudom hirtelenjében, hét vagy nyolc drámát írtam eddig?... Szeretnék egy kicsit megnyugodni. Szívem szerint inkább a próza nyugodt vizein eveznék, de azért megint habozok: színdarab vagy kisregény?
Örkény István kétségkívül az utóbbi évtized talán legtermékenyebb, de mindenképpen legsikeresebb magyar drámaírója. Az 1967-ben, a Thália Színházban bemutatott Tóték, majd az 1971-ben Szolnokon és a Pesti Színházban műsorra tűzött Macskajáték nemcsak a hazai színpadokon siker. Mindkét drámáját számos nyelvre fordították le, és külhonban is évadokon átívelő sikerprodukciók.
– A Tóték-at Európa nagyon sok városában játszották és játsszák. Moszkván és Leningrádon kívül a Szovjetunió huszonhárom városában mutatták be. Eljutott többek között Athénba, Genfbe, Stockholmba, Koppenhágába, még az izlandi Reykjavikba is. Washingtonban az Arena Stage Színházban az elmúlt évadban volt a premierje, izgalmas, ám nagyon szuverén rendezői felfogásban.
Mint Örkény István elmondja, a felejthetetlen Thália színházi ősbemutató után – fájdalom, hogy azóta mindkét őrnagy, Latinovits Zoltán és Somogyvári Rudolf is eltávozott az élők sorából – a Kovács György rendezte marosvásárhelyi Tóték előadásról őrzi a legszebb emléket.
– A párizsi Gaité Montparnasse Színház bemutatója azzal a meglepetéssel szolgált, hogy a rendező kérésére bizonyos javítást kellett végeznem a szövegen. A Tóték egyik alapjátéka ugyanis arra épül, hogy Tót hatalmas, szálfa termetű tűzoltóparancsnok, míg az őrnagy nála két fejjel alacsonyabb. Nos, Párizsban egy szálfa termetű őrnagy és a közönség egyik kedvence, a kitűnő Galabru személyében egy alacsony termetű tűzoltó lépett a színpadra. Olyasfajta átdolgozást rögtönöztem, amiből az derült ki, hogy a két szereplő között valójában nincsen testmagasság-különbség, csak mindketten azt képzelik, hogy a másiknál magasabbak. Végül is ez olyan mulatságos alaphelyzetet szült, hogy úgy éreztem, jobb, mint az eredeti.
Az író számára, ha prózát ír, a munka azzal kezdődik, amikor odaírja: vége. A színdarabbal való munka, gondozás pedig akkor kezdődik el igazán, amikor a szöveg végére odakerül: függöny.
– A színdarabnak olyan élete van, hogy állandóan jelentkezik, követelőzik. Minden bemutató új meg új problémákat vet fel, hiszen annyiféle megvalósítása lehetséges, ahány rendező, ahány színész foglalkozik vele. S ezekből a variánsokból legtöbbször az író sem marad ki, aki óhatatlanul hajlamos a szövegváltoztatásra. Így fordult elő például, hogy a Macskajáték londoni bemutatójára másfajta szöveget kellett a hetvenéves Elisabeth Bergnernek adnunk, mint a nála lényegesen fiatalabb varsói Orbánnénak, a nagyszerű Eichlerownának.
A Macskajáték nem kevésbé sikeres világprodukció lett. Varsóban és Prágában túljutott a kétszázadik előadáson, februárban pedig Washingtonban lesz a premierje.
– Nagy örömömre szolgál, hogy hosszabb szünet után a Pesti Színház is ismét műsorára tűzi a nagyszerű Sulyok Máriával. A Macskajáték-kal történt meg az a színházi világban úgy vélem, nagyon ritka eset, hogy egy városban egyszerre két színház is játszotta. A leningrádi Gorkij Színházban Tovsztonogov rendezte meg nagyszerű előadásban, és ezzel egy időben a Komédia Színház is műsorára tűzte. Itt azonban valamiféle bulvár-komédiának fogták fel. Tovsztonogovéknál már lekerült a műsorról, de a Komédia Színházban még mindig nagy sikerrel játsszák… Brüsszelben a Nemzeti Színházban játszották a Macskajáték-ot Jacques Huismann igazgató rendezésében, aki az elmúlt napokban Budapesten járt.
– A brüsszeli előadásnak olyan sikere és visszhangja volt – több fesztiváldíjat is nyertek vele –, hogy amikor a párizsi Gymnase Színház bemutatta, a kritikusok szinte egyöntetűen a brüsszeli előadásra hivatkoztak.
– Most a Tóték bemutatását tervezik. Február 3-ára tűzték ki a premiert, és hetekig kerestek hozzá rendezőt. Végül is Jacques Huismann felhívott telefonon, és elmondotta, a darab atmoszférája és jellemei annyira sajátosan magyarok, hogy nem talált megfelelő rendezőt. Kérdezte: kit tudnék ajánlani Magyarországról. Nagy örömmel tölt el, hogy Kazimir Károly, az ősbemutató rendezője és a Tóték egyik ihletője, vállalkozott a brüsszeli nemzeti színházbeli előadás megrendezésére. Ezért jött a színház igazgatója Budapestre. Részben ismerkedett Kazimir Károly rendezéseivel, de olyan szerencsés időpontban járt itt, hogy nemcsak a Thália Színház előadásait nézte meg, látta a Taganka Színház Hamlet-jét is. El volt ragadtatva a moszkvai vendégegyüttes játékától, és sikerült megismerkednie a rendező, Jurij Ljubimovval. Meghívta őt Dosztojevszkij Ördögök című drámájának vendégrendezésére. Ez azonban csak terv, de ami a valóság, az, hogy Kazimir Károly rendezi Brüsszelben a Tóték-at. Nekem személy szerint ez nagy megnyugvást és biztonságérzetet ad, hiszen Kazimir Károly rendezte Thália színházbeli előadás sok, alapvetően fontos megoldása, groteszk stílusa a színház hajszálcsövessége révén átszivárgott egy sor külföldi előadásba. Ez nem volt akkor érdekes, ha a külföldi rendező előtte megnézte a budapesti előadást, de meglepő volt, hogy olyanok is örökösei lettek ennek a budapesti előadásnak, akik a színét sem látták.

(Potoczky Júlia, Film, Színház, Muzsika, 1977. okt. 30. (részlet)