1978. IV. 7.

Kedves Mária!

Szívrohammal fekszem a kórházban, öt percre engedtek felülni, amíg ezt a levelet megírom.
Én a maga szándékait nem ismerem, de kétségbe esnék, ha otthagyná a Vígszínházat. Önző fráter vagyok, és Magát minden idők legnagyobb magyar színésznőjének tartom. Életemnek már csak két vágya van, az egyik, hogy a Macskajáték 300-ik előadásán magát – ha még élek – megölelhessem, és a másik, hogy maga játssza el életem főművének kulcsszerepét.
Az én tíz évvel ezelőtt írt, és rögtön betiltott „Pisti” című darabomban szerepel egy Rizi nevű jósnő: ezt én már akkor Magának írtam. Most végre engedélyezték a darab bemutatását, de az Maga nélkül úgyszólván elképzelhetetlen. Nagyon kérem, olvassa el a darabot, és utána döntsön.
És végül (mert már fáradok) csak annyit: a színművészek halhatatlansága a legtöbbször egy színházzal nő össze. Nem lenne Bajor Gizi rég Nemzeti nélkül, Varsányi Irén, Hegedüs vagy Góthék a Vígszínház nélkül. A Maga mindenkinél nagyobb életműve a Vígszínházzal fonódott össze. Nem vagyunk fiatalok, Mária. Újra kezdeni nehéz, könnyebb és okosabb egy épülethez hűnek lenni, mint otthagyni.
Elnézést kérek nehezen olvasható írásomért. A Magát mindig tisztelő és csodáló

Örkény István