Kedves Karcsi!

Ezt a levelet nagyon nehezemre esik leírni, tízszer átfogalmaztam magamban, de akárhogy fogalmazom, csak ugyanazt fogom írni.
Nem kell eszembe juttatnod, hogy én mint drámaíró, mit köszönhetek neked. Sőt, ha a régebbi időkre visszagondolok, te a nehéz években a lelket tartottad bennem. És ezután csináltad meg a Tóték-at és a Tóték-ból egy világsikert. Én téged azok között tartalak számon, akiknek legtöbbet köszönhetek.
Ezért volt olyan elmondhatatlanul nehéz arra az elhatározásra jutnom, hogy második darabomat1 nem neked, hanem a Vígnek adjam. Talán te is emlékszel még arra a régi beszélgetésünkre, amikor magad mondtad, hogy egy esetleges új darabomat Zsuzsa miatt talán abba a színházba kell vinnem, ahol ő dolgozik. Ez így is van, sok jelből láttuk, hogy ezt elvárják, meg is követelik tőle, amin nem lehet csodálkozni.
Még ehhez az is hozzájárul, hogy a főszerep Latinovitsra készült, aki éppen a Vígszínházban van. Tehát ott van a feleségem, ott a főszereplő, már csak te hiányoznál.
Tudom, hogy ez most rosszul esik neked, és rémes érzés olyan embernek bánatot okozni, aki iránt ennyi hálát és barátságot érzek. De én azt hiszem, lesz még arra alkalom, hogy ezt jóvátegyem.

Ölel
1969 nyarán
Pista