„A magyar királyi III. honvédhadtest 1943. január 12-től kezdve a Don-állások kézben tartásáért súlyosan veszteségteljes harcokat vívott. Az urivi áttörés következményeképpen a magyar királyi 2. hadseregtől elválasztva, a Korpsgruppe Siebert alárendeltségébe került. Ebben az alárendeltségben több mint tizenkét napon át biztosította a német 2. hadsereg tervszerű visszavonulásához szükséges időt.
A harcokban a magyar csapatok emberfeletti hősiességről tettek bizonyságot. A mindinkább fellépő lőszer– és élelemhiány, párosulva a szokatlan nagy hideggel, megtörte a védők ellenálló erejét. E perctől kezdve a német hadvezetőség számára csak tehertételt jelentettünk.
Elöljáró parancsnokomnak ismételten bejelentettem csapataim helyzetét, kérve azoknak kivonását, egy hátsóbb helyen való pihentetését és újból való szervezését. Sajnos ez nem történt meg, hanem lőszer, élelem és fedél nélkül, a puszta havon szenvedtették végig az orosz tél borzalmas éjszakáit. Láttam rajtatok, hogy napról napra sorvad testi és lelki erőtök, és hogy valamennyien a biztos pusztulás elé tekintünk. A német hadvezetőség súlyos helyzetében még az élelmet se tudta biztosítani.

A mai napon Siebert tábornok úrtól azt a parancsot kaptam, hogy vezesselek benneteket az Olim pataktól nyugatra eső területre, ahol keresztül tudjuk magunkat nyugat felé törni. Azon az orosz hadseregen keresztültörni, amelyiken a német hadsereg teljesen felszerelt, teljes harcértékű hadosztályai sem voltak képesek!

Ezt a parancsot én nem tudom nektek továbbadni, mert nincs értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei, tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral, tehetetlenül pusztuljanak el.

A német hadvezetőség a múltban kiadta a parancsot, hogy harcolni és a német hadseregnek szolgálatot teljesíteni akaró honvédeket átvesz, s úgy bánik velük, mint a többi, szolgálatában álló népek fiaival.

A magyar nép történelmében többször előfordult már hasonló helyzet, hogy-egyes merész parancsnokok vezetése alatt – még hihetetlen távolságra is áttörtek.

Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.
A magyar haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben.
Isten veletek, magyar honvédek!

Krasznoje-Olim, 1943. február 1.

Gróf Stomm vezérőrnagy, hadtestparancsnok