Kedves Tibor!

Bátor vagyok felhívni a figyelmedet, hogy nem a róka rágja el a saját lábát, hanem a csapdába esett patkány. A róka sokkal nagyobb méretű, dúsabb szőrzetű, és egész más világnézetű állat. Tele van életörömmel, és mint ismeretes, szereti a sajtot.
Mindig boldog vagyok, ha írói munkásságodban – ha mégoly csekély mértékben is – némi segítséget tudok nyújtani.

Híved
Örkény István

PS.: Egyébként az írás (leszámítva a rókát) egészen gyönyörű volt!!

*

Kedves Tibor!

Most befejeztem novelláskötetedet1 – nagyon meglepetten. Én is, mint annyian, mindig azt hittem, hogy ez neked mellékterületed, de bizony nem az. Igazi írói mivoltodról ez a könyv talán erősebb tanúságtétel, vagy ugyanakkora, mint a regényeid.
Kiváltképp az első harmada ragadott meg, hiszen a két második harmadot már úgy ismertem, mint kortársad, és, egy ideig, barátod. Sükösd2 azt írta kritikájában, hogy fiatalkori írásaiddal nagyon szigorú voltál – és milyen bölcs dolognak bizonyult ez! Megrázó, nagyszerű és nagyon, egészen mai írások ezek, melyekkel már akkor benne voltál az európai irodalom fősodrában, ahogy abba, mindnyájunk közös kitérője után, vissza is kanyarodtál. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a zsdanovizmus kizökkentett vagy pláne eltorzított, hiszen a Fehér Pillangó ma is gyönyörű írás, hogy csak egyet mondjak közülük, csak valamit elaltattál magadban, az oldottságodat, a világba vetett kételyedet, a játék örömét, amit aztán töretlen erővel újra kifuttattál magadból, ahogy mondani szokás, „egy magasabb fokon”.
Nagy írói tett, hogy egy sor regény mellett két vaskos novelláskötet is teljes értékben reprezentál téged, és ehhez őszintén gratulálok.
Remélem, nemsokára Pesten látlak, ahol egy üveg viszki vár.

Kézcsókkal, öleléssel
Örkény István

*

Kedves Tibor!

Köszönöm többszöri szíves érdeklődésedet. Már jobban vagyok3, ki szabad ülnöm, és a gépen egy kicsit pötyögtetnem. Csak három napig volt rossz: pendliztem az e- és a túlvilág között. Ott sincs különösebb újság, futólag láttam Beriát, épp a Turf c. lapot olvasta, és egy percre Sarkadi Imrét, aki egy falnál állt és pisilt, és csak úgy hátraszólt nekem, hogy „itt is csupa niemand van a pártban”. Másra odaátról nem emlékszem, de tudod, milyen rossz a memóriám.
Nagyon szép az önéletrajzi részlet.

Ölel, Böbe kezét csókolja
Örkény István

Kedves Tibor!

Köszönöm leveled, benne a jót ígérő közlést, és még egyszer a közbenjárást.
Azt hiszem, hamarosan világhírű leszek. Ne hidd, hogy akkor megfeledkezem segítségedről! Lehet, hogy csak egy jó szót kell szólnom a Felelet ulánbátori kiadása érdekében. És én írni fogok, hogy adjanak ki téged belső-mongol nyelven, a legelőkelőbb belső-mongol kiadónál.
Hálából mellékelem ezt a Merleau-Pontyt4. Én nagy izgalommal olvastam. Ezt valamikor a háború után írta, amikor a KP nagyon erős volt Franciaországban, csak azokat a pöröket nem tudták feledni.
És ő, minthogy zseni, zseniálisan megmagyarázza, milyen helyesek voltak azok a pörök, melyeket ma már rehabilitációval visszavontak.
Óriási olvasmány, amiben, mai szemmel nézve, nagy téma rejtőzik, a hitről, ahogy az játszik velünk, vagy ilyesmi. Nem tudom még pontosan, mi a téma, arra kérlek, ha rájössz, fejtsd ki nekem, de ne írd meg. A témát is, a könyvet is add vissza majd5.
18-ától két hétig Szigligeten leszünk. Regényt próbálok írni, témám oly óriási, hogy csak rettegve merek fölnézni rá6. Megírni nem fogom tudni. Ehelyett a téma majd rám lép és eltapos.

Eltaposottan is ölel
Örkény István