Kedves barátaim!

Köszönöm baráti üzenetüket Egyiptomból. Én is jártam ott, amikor 25 éves voltam, és még ma is tele vagyok emlékekkel. Sajnos, arról viszont fogalmam sincs, hol voltam tegnapelőtt, kivel beszéltem, és miről. De ez már nem bosszant többé. Megtaláltuk (még az én néhai barátommal, Déry Tiborral) az egyetlen orvosságot az öregség bosszúságai ellen. A korombeli barátaimmal ezt (a módszert) alkalmazzuk. Ha valaki elfelejti (például) az anyja nevét, elég ha annyit mondok neki: „És ki az a Júlia?” – és csodák csodája, ez megvigasztalja.
A bűvös mondat egy kis budapesti történetből ered. Júlia néni két öreg hölgyet hívott meg, és attól fél, hogy elfelejti megkínálni őket kávéval. Várakozás közben ismételgeti: „Megkínálom őket kávéval, megkínálom őket kávéval”. És íme, a két hölgy megérkezik, megkínálja őket kávéval. De feledékenységében egyfolytában ismételgeti: „Megkínálom őket kávéval” – és valóban – másodszor is hozza a kávét. Ám a két hölgy közül az egyik így szól a másikhoz, miután eljöttek Júliától: „Micsoda vendéglátás! Ez a Júlia még egy csésze kávéval sem kínált meg bennünket!” Mire a másik megkérdi: „És ki az a Júlia?”
Ajánlom, ha feledékenyek, használják ezeket a bűvös szavakat.
Május 20-án Stockholmban részt veszek a PEN Klub egyik szekcióülésén. Nem találkozhatnánk ott?

1978. III. 15.
Mindkettőjüket öleli:
Örkény István