Édes Angélám!

Már az autóbuszban rettentően hiányoztál, de itt aztán egészen különösen, olyannyira bánkódom utánad, mert biztosan szomorkodsz, ahelyett, hogy örülnél, amiért ilyen férjed van. Az egész irodalomtörténet csak egy hozzám hasonló írót tart számon, Jules Renard-t, aki sosem csalta meg a feleségét és egyébként is majdnem olyan aranyos volt, mint én…
Mindenem megvan, ami kell, csak egy hajkefét kellene hozni. Nagyon finom a sütemény, és az is pont olyan, mint tavaly, ugyanott áll az ablakban, ami egészen kísérteties. A szobán semmi változás tavaly óta, csak egy Ady-képet akasztottak be, mert közben értették meg a hazafiasság lényegét és a szovjet írók mellé a mieinket is fölakasztották. A személyzet is ugyanaz, a fűtés nagyon jó, magam rakom meg minden reggel a kályhát, sőt, Grandpierrehez is átjárok fűteni, és a sütőben kenyeret pirítok.
Te is meg Bábi1 is nagyon hiányoztok, és remélem, én is hiányzom nektek, de sírás-rívás nélkül. Este azt álmodtam, hogy Bábi sírt utánam és te vigasztaltad, vagy fordítva, írd meg, hogy volt ez pontosan. Mindig arra gondolj, ha elfog a bánat, hogy milyen határtalan szerencséd volt és akkor megvigasztalódsz. Gondolj a többi házasságokra és kártyás, iszákos, verekedős férjekre, vagy olyanokra, aki hazahozza a nőket a saját lakásába, amikor is a feleségnek le kell menni a fáspincébe vagy a trafikba egy órát beszélgetni. Ezt csak úgy mondom, a teljesség kedvéért, nem pedig, hogy magamat dicsérjem…
Nagyon-nagyon szeretlek és minden 5 percben rád gondolok két percig, csak három marad a regényre. Legközelebbi regényemet már rólad írom, akkor ezt a két gondolatot egyesíteni tudom, ami újítás a maga nemében. Édes édeskéje, ne légy szomorú, csak egy kicsit bánatos, épp, hogy megszépülj és szerény és kedves légy ezáltal. Ezerszer csókol

István

(Dátum nélkül, valószínűleg az ötvenes évek elejéről.)