Drága jó Szüleim és Marianne!

Egy kis csoport most indul haza, közöttük Búzás barátom, aki majd beszámol személyesen is rólam. Végtelen boldog voltam, mikor megtudtam, hogy mind a hárman jól megvagytok – kérlek, írjátok meg, miképp és hol és hogyan. Búzás majd útbaigazít, hogyan juttassátok el hozzám a választ.
Azt hiszem, már csak rövid idő kérdése a viszontlátás, és ennyi idő után elég nehéz magamról írni. Túl sok a mondanivalóm, és túl kevés is egy levél méreteihez képest. De jól vagyok, elfogadható egészségben, töretlen humorral nézem a dolgokat – ez volt egyetlen fegyverem, amivel átvészeltem a régi és nehéz időket is. Legtöbbet miattatok aggódtam, a hazai hírek oly rettenetesek voltak, hogy ma is, az újságokat olvasva, szinte csodának tűnik, hogy nem esett bajotok. Az újságban olvastam, hogy keresitek Palit és Zádor Gyurkát2, sajnos róluk nem bírtam hírt kapni, de könnyen lehet, hogy felbukkannak valamelyik keleti táborból, mellyel nekem nem volt kapcsolatom.
Miattam semmi okotok aggódni, kellemes körülmények közt vagyok3, s amennyit lehet, írok. Egy kötetem, egy szociográfiai jellegű készen van4, lehet, hogy egy regény5 is elkészül, bár ezt inkább már otthon fejezném be. Semmi elképzelésem nincs ugyan az otthonról, sokat töprengek azon, hogy találnak Benneteket ezek az anyagilag olyan súlyos idők, de semmi reális módját nem látom, hogy innen bármivel is segíthetnék. Gondolni se szeretek arra, mi lett Verebéllyel és Klárival,6 és mi van velük ma, hisz ott most kezdődik a neheze a magyarokkal. És ismét; újra, hogy egészségesek vagytok-e ti? Már amikor elmentem, nyugtalankodtam emiatt, pedig a nagy megpróbáltatások csak azután következtek. Szerencsére az ember sokkal többet bír el, mint amennyire képesnek érzi magát.
Most látom, milyen aggodalmas és szomorú ez a levél, pedig nem ilyet akartam írni, és általában nem ilyen a hangulatom se. De abban a hitben, hogy a karácsonyt már együtt töltjük, zárom levelem és valamennyiőtöket, a Szegő-családot7 is, sok szeretettel és csókkal üdvözlöm.

Szerető fiatok
Pista

P. S. Mellékelve elküldöm ezt a kötetre való szociografikus életrajzot, néhány lemásolt novellát és egy fényképet is, Tambovból még. Az írások java része nem publikálható. Az életrajzok utolsó darabjait még át kellene fésülni, s főképpen alig olvashatók, a novellák itt is a helyi szükségletekre készültek. De ha mégis lenne érdeklődés, esetleg közölhető a Mese Vízkeresztre, Mákvirágok, a II. sz. noteszből a Születésnap és a Tizenhárom, az I. noteszből Idegen föld.1 Persze, egyáltalán nem fontos, hogy ezekkel az írásokkal bárki is bíbelődjék, a fő, hogy megőrizzétek számomra, csak ha akad valami jótét lélek, akinek nincs jobb dolga. Nem tudom, Vajna János él-e, vagy esetleg Flóra2 másolhatná le. Mi van Flórával, és mi van mindenkivel? Az édes, régi barátokról is írjatok. Szilágyi Jancsi3 Zaporozsjében volt, jól volt, talán már hazament. – A mellékelt kotta egy itteni kabaréestre készült, Beamter Bubi4 zenéje, az én angol és magyar szövegemmel. Ezzel esetleg érdemes foglalkozni, a ,,Dal az Édesanyáról” esetleg siker lehet. Itt az volt. (Beamter az Arizona dobosa volt, szülei a Dohány utcában laktak, tantiem a zenéért neki jár.) Van egy zongorabetét is, de még jobb lenne rendesen hangszereltetni. – Az „Oh, my baby” egy nemzetközi kabaréra készült, lehet, hogy ez is siker lehet Pesten. – Mindenesetre kérem, ha eddig megjelent volna írásom valahol – mert küldtem haza egy csomót –, írjátok meg majd, mi és hol. Ha a KP5-nél akartok miattam eljárni, Háy Gyula6 ismeri a dolgaimat, irodalmi ügyekben ő adhat tanácsot…
Ha ember egyszer nekiül, abba se bírja hagyni az írást. Kérlek, ha majd írtok – Búzás egy kollektív levelet fog szervezni, azok hozzátartozóiról, akik itt maradtak az iskolán – számoljatok be arról is, mi történt a könyveimmel és Rexi7 átvészelte-e a háborút? Ha lehet, egy „Tengertáncot” is küldjetek, már alig emlékszem rá. És mi lett a barátaimmal? Devecseri az egyetlen, akinek nevét a lapokban látom. Sokszor ölelem. Nagy szívességet tenne nekem, ha egy kis publicitást szervezne körülöttem, vagy ő, vagy más, esetleg az itt küldött anyagban találtok valamit. „Egy író a hadifogságból” – vagy ehhez hasonló maszlagot, de nekem jelentős volna. Minél több jelenik meg, annál jobb, kár, hogy a minőség elég gyenge; de hát majd otthon jobb lesz ez is.
Most már csakugyan befejezem a levelet és kikottyantom azt is, hogy nagyon vágyakozom már utánatok, és néha elepedek Budapest után, a barátok után is, akiket, remélem, nem lőttek még széjjel, mint a várost. Pompás dolog, hogy Magda8 is él – ideje, hogy férjhez menjen. Figyelmeztessétek, hogy valamennyien öregszünk. A mellékelt rajzok és karikatúrák teljesen hamis képet adnak rólam, a valóságban sokkal szebb vagyok, ezeket csak azért küldöm, hogy mind elámuljatok, ha majd hazamegyek, hogy egy ilyen gyönyörű modellről milyen pocsék képet adnak a festők. A többit élőszóval.

1945. X. 12.
Újabb csókok
Pistától